A könyv 56. oldaláról, az Ötödik rész (A valóság) egyik alfejezetéből.
Tudjuk-e, hogy mi a boldogság? Azt gondolhatjuk, hogy a boldogság valamilyen érzés. Valóban sok ember beszél boldogságos érzésekről. Amíg azonban azt hisszük, hogy a boldogság egy érzés, addig sohasem lehetünk maradéktalanul boldogok. Meg kell értenünk, hogy a boldogság nem érzés. Az igazság az, hogy a legtöbb ember boldogtalan, és el akarják felejteni saját boldogtalanságukat. Azokhoz az emberekhez hasonlóan, akik azért részegednek le, hogy elfeledkezzenek önnön szerencsétlenségükről, mi azért keressük a boldogságos érzéseket, hogy elfelejthessük saját boldogtalanságunkat. Tévesen úgy gondoljuk, hogy ez az érzés a boldogság, de amikor az érzés véget ér, újból szembetaláljuk magunkat önnön boldogtalanságunkkal. Ekkor újra meg újra ezt a boldogító érzést kezdjük el hajszolni, hogy elfelejtkezhessünk boldogtalanságunkról. A folyamat pontosan olyan, mint az alkohol-függőség. Amíg az ember részeg, elfelejti a boldogtalanságot. Amikor viszont kijózanodik, és szembesül a boldogtalansággal, újra innia kell. Az igazi boldogság végtelen. Ha a boldogság nem végtelen, akkor az nem is valódi. Ezért tehát a boldogság nem érzés. Az érzések természetüknél fogva változnak, tehát nem tarthatnak örökké.
A boldogsággal csak egyetlen dolgot tehetünk: nem hagyjuk megzavarni. A boldogtalanság nem háborgatását hívjuk nyugalomnak. Ha van egy értékes ékszerünk, nem akarjuk összetörni, ezért nagyon gondosan és finoman bánunk vele. Ugyanilyen figyelmesen kell bánnunk önmagunkkal, s ezáltal válhatunk nyugodttá. Az életben ez a nyugalom.
A boldogság keresése azzal kezdődik, hogy szembenézünk saját boldogtalanságunkkal. Ez igen nehéz, mivel a legtöbb embernek megvan az a szokása, hogy kerüli a boldogtalanságot azáltal, hogy cselekszik vagy érez valamit. Ez derül ki az ismert szállóigéből: „Ne aggódj! Légy boldog! (Don’t worry, be happy!)” Ez az iparosodott világ egyik legnagyobb tévedése. Próbáljunk meg inkább nyugodtan leülni, és magunkba nézni. Sok boldogtalanságot találhatunk belül. Ne meneküljünk előlük, nézzünk szembe velük! Amikor szembesülünk önnön boldogtalanságunkkal, a testünk is szenved. Ezért nem tudunk semmit sem csinálni, amikor szembenézünk a boldogtalansággal. Első az ágyunkban kezdjük el a gyakorlást, majd próbáljuk meg felkelés után, végül valamilyen cselekvés közben is. Így válik a meditáció a mindennapjaink részévé. Testünk megerősödik, és könnyebben szembe tudunk nézni a boldogtalansággal. Amint farkasszemet nézünk vele, rögtön el is illan. Amikor a boldogtalanság eltűnik, megláthatjuk az emberi lét igazi lényegét. Ez maga a boldogság.
Forrás: Egy idegen belső utazása (Kenjiro Yoshigasaki), fordította Tóth Andrea, Lunarimpex Kiadó.
