Ez a szakasz mutatja be a könyv egyik alapfogalmát: a taoista hagyomány szerint a fizikai test, az energiatest és a szellemtest tudatos fejlesztése vezet el a halhatatlan test kialakításához.
„A régi taoisták látták annak a fontosságát, hogy lényünk mindhárom szintjét fejlesztenünk kell: a fizikai testet, az energiatestet és a szellemet is. Mindhárom szükséges ahhoz, hogy létrehozzuk azt a létrát, aminek segítségével tudatosan fel tudunk jutni a spirituális világokba és ami legalább olyan fontos, vissza is tudunk jutni a fizikai világba, hogy alkotóerőnket hasznosítani tudjuk. Ez a létra teszi a taoistákat képessé arra, hogy a belső világokat megismerjék, tudással és energiával feltöltve térjenek vissza a fizikai világba. A Halhatatlan Test, amelyet a belső alkímia gyakorlásával lehet kifejleszteni, képessé teszi a gyakorlót az élet és a halál utáni állapot (vagy születés előtti állapot) közötti állandó kapcsolatra.
A régi taoista bölcsek úgy tartották, hogy minden ember halhatatlannak születik. Azért leszünk halandók, mert a túlzott szexuális élettel, a negatív érzelmekkel és azzal, hogy pusztán anyagi forrásokra alapozzuk életünket, kimerítjük Chi-készletünket. A mesterek felismerték, hogy a belső alkímia segítségével a halhatatlanság különböző szintjei elérhetők, és számos gyakorlatot dolgoztak ki e célra. A képesség, hogy a fizikai létet a halálon túl is a halhatatlan lélektest szintjére emeljük, a taoizmus végső célja. Ezt a szintet, a tulajdonképpeni fizikai halhatatlanságot, a legnehézebb elérni.
A taoista gyakorlatok alapvető része a testi energiák megőrzésének elsajátítása, hogy ne szóródjon szét és ne gyengüljön le, hogy megakadályozzuk a szétszórtságot, legyengülést a mindennapok során. A teljes spirituális függetlenség megkívánja, hogy ne veszitsük el ezeket az energiákat a szemen, a fülön, az orron és a szájon keresztül, valamint a túlzásba vitt nemi élet miatt. A taoista rendszerben a tanítvány a tanulást különféle olyan gyakorlatokkal kezdi, amelyekkel a testét hatékony és egészséges organizmussá fejleszti, hogy létezhessen a világban a mindennapi élet feszültségei és stresszhelyzetei nélkül is. Arra törekszik, hogy újra eljusson az ártatlanság és a vitalitás gyermeki állapotába, visszanyerje a velünk született Eredeti Erőt. Ennek a szintnek a speciális céljai az öngyógyítás, illetve önmagunk és mások szeretete.
A gyakorlás első szintje az egészséges test kifejlesztése, amely szorgalmas gyakorlás mellett 12 hónapig tarthat. Ezalatt elsajátítjuk, hogyan sűrítsük, gyűjtsük össze az életerőnket a Mikrokozmikus Pálya meditáció, a Gyógyító Szerelem gyakorlatok, a Belső Mosoly, a Hat Gyógyító Hang és a Páncélinges Chi Kung segítségével. Megtanuljuk, hogyan gyűjtsük össze és finomítsuk energiánkat Chi-labdává (energiagömbé), hogy ne tűnjön el, amikor elhagyjuk ezt a világot. Ahogy öregszünk, életerőnk egyre fogy, aminek gyakran betegség és szenvedés az eredménye.”
Forrás: A Tao Gyógyító Fényének felébresztése (Mantak és Maneewan Chia), Bevezetés – Mi a Tao?, A Három Test (Lunarimpex Bt., ford. Pavelcze István), 25. oldal.


