Egy görög válogatott távolugró esettörténete arról, hogyan gyógyította meg térdét és növelte erejét taoista gyakorlatokkal, köztük a lógás gyakorlatával.
„Az inakban rejlő lehetőségek igen átütő példájával szolgálnak Peter Kontaxak, az Egyetemes Taó egyik instruktorának tapasztalatai. Peter a görög atlétikai csapat tagja volt, és a távolugrás görög csúcsát tartotta. Versenyzői időszaka teljében Peternek kényszerű szünetet kellett tartania ígéretes karrierje során, mikor térdfájástól kezdett szenvedni olyannyira, hogy már futni sem tudott. A diagnózis „ugró láb” betegség volt, és az orvosok rizikós térd műtétet javasoltak abban az esetben, ha folytatni akarja sportolói pályafutását. De Peter nem vállalta a kockázatokat, mert edzőtársai példájából már nagyon jól tudta, milyen következményekkel jár egy ilyen operáció. Sokan, akik átestek ilyen sebészi beavatkozáson, végül alkalmatlanná váltak a versenyzésre. Még a sikeres operációk után is csak időleges volt a fölépülés, és később ugyanazzal a problémával szembesültek karrierjük során.
Peter alternatív gyógymódok után nézett, s hamar rátalált az Egyetemes Taó Rendszerére. Azonnal alkalmazni kezdte a Taó Kertben tanult technikákat. Megtanulta és gyakorolta a belső mosolyt és a mikrokozmikus keringetést, melynek segítségével megnövelte testére irányuló érzékenységét, valamint chi áramlását, ami jó alapot teremtett az öngyógyulás folyamatához. Térde gyógyításával folytatta gyakorlását alkalmazva a chi masszázs, valamint a mungóbab-zsákkal való ütögetést. Mikor érezte, hogy térdinai kellőképp meggyógyultak, taoista erősítő gyakorlatokkal folytatta. Fokozatosan növelte a fa átölelésében eltöltött időt, illetve a páncélinges chi kungba is belefogott. A Taó Kert javaslatára jó hasznát vette a lógás gyakorlatának, amivel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy rendkívüli módon megnövelte erejét.
Peter elmagyarázta, mennyire különbözik a hagyományos súlyemelgetéssel szerzett erő a taoista erősítő gyakorlatok révén kialakítottól. Magyarázata szerint a súlyemelgetés kétségtelenül erősebbé tette őt, de valahogy külsőnek érezte az erőt. A taoista gyakorlatok másfajta erő érzetét keltették, olyat, ami belülről kifelé sugárzott. Úgy tűnt, mintha ez az erő az egész testét átölelte volna, nem csak egy-egy meghatározott izomcsoportból, például a combizomból, a bicepszből vagy a tricepszből eredt volna. Ez azt az egységesség, fürgeség és erő érzését keltette. Peter beszámolója teljesen megfelel a taoista és a jógikus gyakorlatoknak, melyek a testet belülről erősítik meg azáltal, hogy egységesítik a testrészeket a nem látható kis izmok és persze az inak nagyfokú fejlesztése révén. Ez teljesen elütő erőt gerjeszt attól, amit a csak nyilvánvaló izmok gyakorlatoztatása adhat.
Peter számos meglepő tapasztalatáról számolt be, miután visszatért edzeni a csapatához és versenyezni. Nem csak a többieket, hanem őt magát is meglepte, mikor egy alkalommal fölfedezte, hogy egyik súlyemelgető gyakorlatában most már harminc kilóval többet bír fölemelni, jóllehet csak a lógás és a fa átölelése gyakorlatot végezte, súlyzókra még csak rá sem nézett. Azt mondta, hogy régen, még ha külön erre az izomra gyúrt is protein diétával egybekötve, ugyanen nyi idő alatt csak tíz kiló fölemelését volt képes kifejleszteni. A távolugrásra tett első újrázásai sem okoztak számára olyan nagy csalódást, mert meglepően közel került korábbi csúcsához, jóllehet nem volt a legjobb formájában.
Peter azokon a nyilvánvaló jótékony hatásokon kívül, amelyek e gyakorlatok révén rá hatottak, még fontosabb szerzett készségének azt tartotta, megtanulta, hogyan összpontosítsa tudatát és chíjét a verseny előtti fölkészüléskor, de úgy vélte, a legfontosabb eredménye annak kialakítása lett, hogyan „figyeljen” szerveire. Ez az érzékenység azt a fölbecsülhetetlenül értékes érzékenységet alakította ki benne, hogy már azelőtt észrevette, valami nincs rendben a testében, mielőtt az még betegségként megjelent volna.”

Forrás: Mantak Chia: Ínerősítő Nei Kung, 22–24. oldal.


