A könyv 16–18. oldaláról (Bevezetés): Ni mester a szüleiről, ifjúkori hegyi menedékhelyéről és arról ír, miért nem a világ elhagyása a spirituális út.
Szüleim mély spirituális tudással bíró emberek lévén képesek voltak bármely vallás nyelvezetén megvitatni vagy elmagyarázni bármiféle világi tapasztalást, még a szenvedésteliket is. Különböző vallási háttérrel rendelkező pácienseknek gyakran adtak szellemi tanácsot azon a vallásos nyelvezeten, amelyet az a legjobban értett, s így saját vallásában a lehető legnagyobb szellemi támogatást találhatta meg. Apám és anyám soha nem idézték a taoista vagy a spirituális tanításokat azért, hogy valamelyik vallás tanait cáfolják. Megértették, hogy a spirituális igazság ott rejlik mindenben, így minden olyan vallásban is, amely hasznos és elfogulatlan.
Szüleim magas szintre jutottak a spirituális fejlődésben. A családunknak sok barátja volt különböző templomokban, hegyi menedékhelyeken és kolostorokban. Apám taoista iskolájában sok különböző diák tanult. Együtt tanultam számos buddhista apácával, s meglehetősen nagy hatást gyakorolt rám tisztaságuk és eltökéltségük, hogy lemondanak a világi életről. Családom emellett gyakran ellátogatott a magas hegyekben vagy a tavakat övező tágas mezőkön álló buddhista és taoista templomokba. Jómagam egy csatornahálózat mellett születtem és nőttem fel. A csatornák nagy vízi útvonalak voltak, amelyeken bárhová el lehetett utazni. A széles körű vallásos és spirituális tapasztalatok és a házunkhoz közeli csatornákon való utazgatás olyan emberré formált, aki nem marad nyugton egyhelyben, és nem gubózik be a házába. Más szóval, ugyanazt az igazságot különböző megfogalmazásokban egyaránt elfogadom. A szavak csupán ugyanannak a mély igazságnak a különféle kifejezési formái.
Tizenöt éves koromban egy spirituális menedékhelyen éltem, amelyet a Felhők Társaságának hívtak, és a Déli-hegységben a Kedves-tó mellett állt. Ezt a helyet gyakran kerestem fel ifjúságom idején. A falusi élet és a különböző mesterektől kapott útmutatások megértették velem, hogy a világi életről való lemondás nem az az út, amelyet járni akarok. A gondtalan élet, amelyet annyira csodálok, inkább a spirituális teljesítményen múlik, mint a konkrét környezeten. Az ember visszavonulhat egy templomba, és lemondhat a világi életről, hogy azután rájöjjön: a templomban éppen annyi problémával kell szembenéznie, mint odakint. Problémáink megoldásának az a kulcsa, hogy dolgozzunk önmagunk tökéletesítésén.
A spirituális életet tehát nem az határozza meg, hogy hol élünk, hanem az, hogy elménk mennyire nyitott aktuális helyzetünk megváltoztatására és a helyes önfegyelem alkalmazására. Vannak, akik nem kívánkoznak olyan helyekre, mint Hollywood vagy Las Vegas, ám kevesen tudnak minden fölösleges világi hívságot visszautasítani. Ők nem azért teszik ezt, mintha különben a fény és a csillogás világa utasítaná el őket. Egyszerűen természetesebb életstílust választanak, kevesebb túlzással, elkerülve a világi dolgok közül a kevésbé fontosakat. Minden városban van fény és csillogás; ebből valamennyi szükségszerűen elkerülhetetlen az ember számára.
Vajon a világról lemondó vallásos ember megmenekül-e a világi felelősségtől? Saját tapasztalatom szerint vallásosnak lenni csupán másfajta életmódot jelent; az élet felelőssége így sem kerülhető el. Más szóval, ha nem vállaljuk a felelősséget saját életünkért, szükségünk lesz valakire, aki vállalja helyettünk. A végén azon fáradozunk, hogy érdekeltté tegyünk valakit abban, hogy adományokkal vagy más módon támogasson bennünket. Ez is az élettel járó felelősség beteljesítésének egy módja: ez is energiát igényel, csak másképp. Nem hiszem, hogy aki templomban él, az tiszteletreméltóbb lenne annál, mint aki a saját földjén dolgozik, egész nap küszködik és verejtékezik. Jobban tisztelem a dolgozó átlagembert, mint azt, aki megpróbálja megtagadni a világot.
Rokonszenvezem azokkal is, akiknek a rendeltetése, sorsa és irányultsága más, mint az enyém és így a világi életről való lemondás mellett döntenek. Nem mindenki alkalmas eléggé arra, hogy az anyagi javak világában éljen és dolgozzon. Szerencsére számukra is léteznek járható utak.
Azoknak a tanítványaimnak és barátaimnak, akik el akarják kerülni a konfliktust világi és spirituális életük között, azt tanácsolom, gondosan válogassanak. Válogassák meg, hogy mit tesznek, és csak azokat a tevékenységeket fogadják el, amelyek nem állnak ellentétben a spirituális tanulmányaikkal. Kerüljék el az olyan dolgokat, amelyek bukáshoz vezethetnek a spirituális fejlődésben. Fejet hajtok azok előtt az emberek előtt, akik a világban élnek, kemény munkával keresik meg a kenyerüket, ugyanakkor spirituálisak. Soha nem tévesztik szem elől a spirituális gyakorlást és az önfegyelmet. Tisztelem azokat is, akik már megoldották az egzisztenciateremtés problémáját, és megtehetik, hogy az ifjabb generáció fejlesztésének szenteljék magukat.
Véleményem szerint az a leghelyesebb, ha világi életet élünk, spirituális szempontból megválogatjuk mindazt, amivel foglalkozunk és fenntartjuk a célt, hogy teljes és egészséges spirituális életet éljünk.
Forrás: Ni Hua-Ching: Belső alkímia – A halhatatlansághoz vezető természetes út, 16–18. oldal.
