A Negyedik előadás záró részéből. Mire jut, aki megpróbálja megfigyelni önmagát, és miért az önemlékezés a „gyenge pont” a gépiesség falán.
Visszatérve most az önmagunkon való munkához, kérdezzük meg magunkat, hogy ténylegesen milyen esélyeink vannak. Fel kell fedeznünk magunkban olyan funkciókat és megnyilvánulásokat, amelyeket valamennyire képesek vagyunk irányítani, és gyakorolnunk kell ezt az irányítást, próbálva fejleszteni, amennyire csak lehetséges. Például képesek vagyunk uralkodni mozgásainkon, és számos iskolában – különösen Keleten – az önmagán való munka azzal kezdődik, hogy a lehető legteljesebb uralmat szerzik meg a mozgás felett. De ehhez különleges edzésre van szükség, sok időre és nagyon gondosan kidolgozott gyakorlatok elsajátítására. A modern élet feltételei között nagyobb uralmunk van a gondolataink felett, és egy sajátos módszer révén dolgozhatunk a fejlődésünkön, azzal az eszközzel, amely az akaratunknak leginkább engedelmes: az elménkkel, vagyis az intellektuális központtal.
Azért, hogy világosabban értsék, amit mondani fogok, emlékezzenek, hogy tudatosságunk felett nincs uralmunk. Amikor azt mondtam, hogy tudatosabbá válhatunk, vagy hogy tudatossá lehet tenni valakit egy pillanatra pusztán azzal, hogy megkérdezik: tudatos-e, a „tudatos” és a „tudatosság” szavakat relatív értelemben használtam. A tudatosságnak sok magasabb fokozata van, és mindegyik magasabb fokozat „tudatosságot” jelent az alacsonyabbhoz képest. De ha a tudatosság felett nincs is uralmunk, bizonyos mértékig képesek vagyunk irányítani gondolkozásunkat a tudatosságról, és fel tudjuk építeni úgy, hogy tudatossághoz vezessen. Arra gondolok, ha gondolatainknak olyan irányt adunk, amilyen az egy tudatos pillanatban volna, akkor képesek vagyunk tudatosságot gerjeszteni.
Próbálják megfogalmazni most, mit vettek észre, amikor próbálták megfigyelni önmagukat.
Három dolgot figyeltek meg. Először, hogy nem emlékeznek magukra; azaz nincs tudomásuk önmagukról abban a pillanatban, amikor megpróbálják megfigyelni önmagukat. Másodszor, hogy nehezítik a megfigyelést az elméjükben szakadatlanul áramló gondolatok, képek, beszélgetés-részletek, érzelem-foszlányok, melyek igen gyakran elvonják figyelmüket a megfigyeléstől. És harmadszor, abban a pillanatban, amikor megkezdik az önmegfigyelést, valami képzelődni kezd önökben, és az önmegfigyelés – ha valóban megpróbálják – állandó harc a képzelődéssel.
Most ez az önmagán való munka fő kérdése. Ha valaki ráeszmél, hogy a munka minden nehézsége azon múlik, hogy nem képes önmagára emlékezni, akkor már tudja, mit kell tennie.
Meg kell próbálnia emlékezni önmagára.
Az embernek ezért meg kell küzdenie a gépies gondolatokkal és a képzelődéssel. Ha valaki lelkiismeretesen és kitartóan végzi ezt, aránylag rövid időn belül látni fogja az eredményeket. Nem szabad viszont azt hinnie, hogy ez könnyű és azonnal elsajátítható.
Az önemlékezés – ezt így nevezzük – alkalmazását nagyon nehéz megtanulni. Nem alapulhat eredmények elvárásán, különben az ember azonosul erőfeszítéseivel. Annak a ténynek a felismerésére kell alapozni, hogy nem emlékszünk önmagunkra, egyszersmind arra, hogy emlékezhetünk önmagunkra, ha elég kitartóan és helyes módszerrel próbálkozunk.
Akarattal nem válhatunk tudatossá abban a pillanatban, amikor kívánjuk, mert nincs uralmunk a tudatosság állapotai felett. Viszont képesek vagyunk rövid ideig akarattal emlékezni önmagunkra, mert van bizonyos uralmunk a gondolataink felett. És ha gondolkozásunkat sajátosan felépítve – tehát felismerve, hogy nem emlékszünk önmagunkra, hogy senki sem emlékszik önmagára, és felfogva mindazt, amit ez jelent – elkezdünk emlékezni önmagunkra, akkor ez majd tudatossághoz vezet.
Emlékezniük kell, hogy megtaláltuk a gyenge pontot a gépiesség falán. Tudjuk tehát, hogy nem emlékszünk önmagunkra, és próbálhatunk emlékezni önmagunkra. Mindeddig az öntanulmányozás volt a feladatunk. Most a tényleges változás szükségességének megértésével megkezdődik a munka.
A későbbiekben látni fogják, hogy az önemlékezés gyakorlatának az önmegfigyeléssel és a képzelődés elleni harccal összefüggésben nemcsak pszichológiai jelentősége van, hanem megváltoztatja az anyagcsere legfinomabb részleteit is, és bizonyos kémiai, vagy talán mondhatjuk alkímiai hatást gyakorol testünkre. Ma tehát a pszichológiától eljutottunk az alkímiához, vagyis a közönséges elemeket finomabbakká alakító módszerhez.
Forrás: P. D. Ouspensky: Az ember lehetséges fejlődésének pszichológiája, Negyedik előadás (a fejezet záró része).
