A nyomtatott kiadás 32–33. oldaláról, 2. fejezet (Az ember gépezet. Állandó „én” létrehozása. Allegória a házról, amelyben zűrzavar uralkodik): Miért mondja a rendszer, hogy az ember gépezet, és hogyan kezdődhet el egy állandó „én” létrehozása – a szolgákkal teli, gazdátlan ház keleti allegóriájával.
K: Kifejtené részletesebben, mit ért gépezet alatt? Gépek nem rendelkezhetnek rejtett képességekkel, nem reménykedhetnek a tudatossá válásban.
V: Az analógiák nem lehetnek teljesek, mert nem folytathatjuk őket a végtelenségig. Ez is elménk egyik korlátja, vagy ha jobban tetszik, a tudatosságunk korlátja. Tehát a géppel való összehasonlítást nem vihetjük tovább mindegyik irányba. Ennek ellenére az ember gépezet, egy igen valós, igen meghatározott értelemben, önmagától képtelen bármilyen cselekedetre, csak egy közvetítő állomás, semmi több, így hát gépezet. Ha önmagától lehetne egy ötlete, vagy tehetne valamit anélkül, hogy külső tényezők cselekednének helyette, akkor nem lenne gépezet, vagy nem lenne teljesen az. Ahogy van, teljes egészében gépezet, különösen a tudatosságnak abban az állapotában, amiben jelenleg vagyunk. Ráadásul a tény, miszerint azt hisszük, hogy egy teljesen másmilyen állapotban vagyunk, még inkább gépiessé tesz minket.
Gépezetünk még csak nem is működik helyesen, ezért ha az ember meg akarja teremteni azokat a kedvező feltételeket, amik lehetővé teszik a belső fejlődését, akkor először is normális gépezetté kell válnia, mert jelen állapotában nem az. Amikor a gépiességről hallunk, gyakran úgy véljük, hogy bár az ember gépezet, nem minden funkciója és nem minden emberi tevékenység ugyanolyan gépies. Mindenki talál valamit, amit a nézeteitől vagy ízlésétől függően kevésbé gépiesnek gondol. Valójában azonban az összes emberi tevékenység ugyanolyan gépies. Ebből a szempontból nincs különbség a padlósúrolás és a versírás között.
Általánosságban beszélve, meg kell értenünk, hogy szükség van egy olyan teljesen új értékrend felállítására, amely a hasznosságuk alapján méltányolja a dolgokat. E nélkül sohasem leszünk képesek elmozdulni a pontból, ahol most vagyunk. Sok mindent tévesen ítélünk meg – bátran neki kell állnunk a dolgok átértékelésének.
K: Azt értem, hogy a semmiből kell létrehoznunk egy „én”-t. De mi hozza létre?
V: Először is az önismeret. Van egy nagyon találó keleti allegória, ami az „én” létrehozásáról szól. Ez az embert egy olyan házhoz hasonlítja, amiben hemzsegnek a szolgák, de nincs kinevezve egy mester vagy intéző az irányításukra. Így hát a szolgák azt teszik, amit akarnak, egyikőjük sem a saját munkáját végzi. A házban teljes káosz uralkodik, mert mindegyik szolga valaki másnak a munkáját, valami olyasmit próbál végezni, amire alkalmatlan. A szakács az istállóban, a kocsis a konyhában tevékenykedik és így tovább. Ebben a helyzetben csak akkor állhat be javulás, ha adott számú szolga elhatározza, hogy megválaszt valakit helyettes intézőnek, aki majd ellátja a vezetői teendőket. A kinevezett helyettes intéző csak annyit tehet, hogy mindegyik szolgát a helyére küldi, így mindenki nekiláthat a saját munkájának. Miután ez megtörtént, lehetőség nyílik arra, hogy a valódi intéző lecserélje a helyettes intézőt, és előkészítse a házat a mester érkezésére. Azt nem tudjuk, hogy a valódi intéző vagy a mester mit jelent, de vehetjük úgy, hogy helyzetünk a következőképpen írható le: a házunk tele van szolgával, és adott a lehetőség egy helyettes intéző kinevezésére. Ennek az allegóriának a segítségével megérthetjük, hol kezdődik egy állandó „én” létrehozásának lehetősége.
Ha az öntanulmányozást és az egyetlen „én” eléréséért folyó munkát tekintjük, meg kell értenünk a folyamatot, amely során eljuthatunk ebből a sok „én”-nel jellemezhető állapotból az egységhez. Ez a folyamat bonyolult, és sok különböző szakaszból áll. Jelen állapotunk, amire az „én”-ek sokasága jellemző, és az általunk elérni kívánt állapot, amelyben egyetlen „én” irányít, között a fejlődésnek bizonyos szakaszai vannak, amit tanulmányoznunk kell. De először meg kell értenünk, hogy találhatók bennünk bizonyos képződmények, amelyek ismerete nélkül sohasem érthetjük meg, hogy jelen helyzetünkből végül miként juthatunk el, már ha ez egyáltalán lehetséges, abba az állapotba, amelyben csak egyetlen „én” létezik.
Forrás: P. D. Ouspensky: A negyedik út, 2. fejezet (a nyomtatott kiadás 32–33. oldala).
