A nyomtatott kiadás 97–98. oldaláról, 4. fejezet (A fakír útja, a szerzetes útja és a jógi útja. A negyedik út): Ouspensky bemutatja a belső fejlődés három hagyományos útját, és elmondja, miben más a negyedik, amelyen az embernek semmit sem kell feladnia kívül, és semmit sem szabad pusztán elhinnie.
Az iskolák különbözőek. Az emberek egyik típusának az egyik, a másik típusának pedig a másik felel meg. Nem létezik egyetemes, minden típusnak megfelelő iskola. Ezzel eljutottunk a különböző utak kérdéséhez. De még mielőtt erre rátérnénk, tisztáznunk kell, hogy évezredekkel ezelőtt eljutottak arra a felismerésre, hogy az ember változhat, szert tehet valamire, amivel nem rendelkezik. Azt, hogy mit szerezhet meg, különbözőképpen fejezték ki, és különböző oldalakról közelítették meg, de az általános elképzelés mindig ugyanaz volt – az ember fejlődhet, szert tehet valami újra. Így hát az ember első három kategóriájának megfelelően kidolgoztak három utat.
Az első a fakír útja, ami hosszú, nehéz és bizonytalan. A fakír a fizikai testen dolgozik, a fizikai fájdalom legyőzésén.
A második út a szerzetes útja. Ez rövidebb, megbízhatóbb és biztosabb. Adott feltételeket, mindenek felett hitet igényel, mert hit nélkül az ember nem lehet igaz szerzetes.
A harmadik a jógi útja, a tudás és tudatosság útja.
Amikor a három útról van szó, elvekről beszélünk. Az életben ritkán találkozhatnak ezekkel az utakkal tiszta formában, mert többnyire összekeverednek. De az elv ismeretében megállapíthatják, hogy az egyes iskolai gyakorlatok melyik úthoz tartoznak. Amikor a jógikról beszélünk, valójában csak a jnana-jógát és a raja-jógát vesszük. A jnana-jóga a tudás, egy újfajta gondolkozás jógája. Azt tanítja, hogy eltérő kategóriákban, nem a tér és idő, illetve az okozati viszony kategóriájában, gondolkodjunk. A raja-jóga pedig a létezésen, a tudatosságon való munka.
Bár ezek az utak sok tekintetben nagyon hatásosak, közös jellemzőjük, hogy az első lépés megtétele a legnehezebb. A kezdet kezdetétől az embernek mindent fel kell adnia, és azt kell tennie, amit mondanak neki. Ha egyetlen apró dolgot is megtart, akkor egyik utat sem képes követni. Tehát, annak ellenére, hogy ez a három út számos más szempontból jó, nem elég rugalmasak. Például, nem felelnek meg jelenlegi életformánknak. A fakír egy szélsőséges 1-es számú ember, akinek az ösztönös-mozgási központja erőteljes túlsúlyban működik. A szerzetes egy szélsőséges 2-es számú ember, akinek az érzelmi központja fejlett, de a többi központja elmaradott. A jógi pedig egy szélsőséges 3-as számú ember, akinek a gondolati központja igen fejlett, más központjai azonban nem elég fejlettek. Ha csak ez a három hagyományos út létezne, akkor nem találhatnánk számunkra megfelelőt, mert ezekhez az utakhoz túlságosan tanultak vagyunk. De létezik egy negyedik út is, egy különleges út, ami nem a másik három keveréke. A negyedik út először is abban különbözik a többitől, hogy az embernek kívül semmit nem kell feladnia, mert a munka egésze belül folyik. Azon körülmények között kell hozzáfognia a munkához, amelyek között találkozott a munkával, mert ezek a legmegfelelőbbek számára. Ha ezek mellett a feltételek mellett kezd el dolgozni és tanulni, akkor szert tehet valamire, és később, adott esetben, változtathat ezeken a feltételeken, de csak akkor, ha szükségét érzi. Tehát eleinte az ember éli tovább korábbi életét, nem változtat a körülményein. Sok szempontból a negyedik út jóval keményebbnek bizonyul a többinél, mert nincs annál nehezebb, mint úgy változtatni belsőleg, hogy közben kívül nem változunk.
Továbbá, a negyedik út első elve kimondja, hogy az embernek semmit sem szabad elhinnie: tanulnia kell, a hit tehát nem jelenik meg a negyedik úton. Nem szabad elhinnie, amit hall, vagy amit tanácsolnak neki, mindenről bizonyosságot kell szereznie. Csak akkor hihet el valamit, ha előtte meggyőződött arról, hogy igaz. Röviden körvonalazva ez a különbség a négy út között.
K: Mi rossz van a hitben?
V: Az emberek akkor hisznek, vagy nem hisznek, ha túl lusták gondolkodni. Választaniuk kell, bizonyosságot kell szerezniük. Helytelen hozzáállásról tanúskodna, ha csak azért emlékeznének önmagukra, mert valaki azt mondta. Először fel kell ismerniük, hogy nem emlékeznek önmagukra, és hogy ez mit jelent, és akkor, amikor már ténylegesen megértették, hogy szükségük van rá, és szeretnének emlékezni önmagukra, a megfelelő módon fogják művelni. Ha csak másokat utánoznak, akkor rosszul emlékeznek önmagukra. Fel kell ismerniük, hogy önmagukért teszik, nem pedig azért, mert valaki erre kérte őket.
K: A negyedik utat egy különleges embertípusnak találták ki?
V: Igen, ha úgy tetszik – annak a típusnak, amelyik a többi utat nem képes követni.
K: Ez sokkal több időt vesz igénybe?
V: A legrövidebb lehet mind közül, mert ezen az úton több tudáshoz férhet hozzá. A negyedik utat néha a „ravasz” ember útjának nevezik. A ravasz ember mindazt tudja, amit a három hagyományos úton tudnak, sőt még többet is. Tételezzük fel, hogy az emberek mind a négy úton azon dolgoznak, hogy eljussanak egy olyan állapotba, ami elengedhetetlen ahhoz a munkához, amit el kell végezniük. Mind közül a ravasz ember fogja leggyorsabb elérni ezt az állapotot, de ismernie kell a módszert, ismernie kell a titkot.
Forrás: P. D. Ouspensky: A negyedik út, 4. fejezet (a nyomtatott kiadás 97–98. oldala).
