A könyv 4–6. oldaláról.
A qigong elméletének és gyakorlatának négy nagyobb iskolája létezik: a konfuciánusoké, az orvosoké, a buddhista, illetve taoista szerzeteseké, valamint a kínai harcművészeké. Ezek a csoportok nem különülnek el, mivel a qi működését tanulmányozó orvos lehet egyben konfuciánus vagy taoista is. A rendelkezésünkre álló munkás azonban rendszerint egy-egy adott csoporthoz tartoznak.
A konfuciánusokat elsősorban az emberi társadalom működése érdekelte, nem foglalkoztak az elvonulással és az öntökéletesítéssel. Számukra a qigong célja az emberek egészségi állapotának javítása volt, hogy elláthassák a feladatukat. Számos híres művészt és tudóst találunk közöttük, akik qigongról alkotott nézeteiket gyakran a költészet segítségével fejezték ki. A költők közül Li Bai (李白), Su Dong-Po (蘇東坡) és Bai Ju-Yi (白居易) voltak a leghíresebbek; Su Dong-Po Shen Cun-Zhonggal (沈存中) együtt írta a Su Shen Liang Fang (蘇沈良方) című könyvet (Su és Shen jótékony receptjei). Az orvosok általában nem csatlakoztak egyik filozófiai csoporthoz sem, bár a munkájuk gyakran árulkodik taoista befolyásról; tanulmányaikban a qi egyensúlyának vizsgálata kapott különös hangsúlyt.
A buddhisták a létezés szenvedéseitől való megszabadulást emelték ki, amely az éber tudatosság által érhető el. Elsődleges módszerük a nyugalmi meditáció volt, melynek során a légzéssel csendesítették le az elméjüket. Jóllehet eközben jelentős mértékben fejlődött a qi keringése, nem ez volt az elsődleges céljuk.
A taoistákról azt tartják, hogy önmaguk tökéletesítéséhez és a halhatatlanság eléréséhez elvonultak a társadalomtól. Ebben a qigongot és az alkímiát alkalmazták, amelyeket gyakran együtt tanulmányoztak. Ami azt illeti, a könyvben a qi keringését javító módszer leírására használt két kifejezés, a „wai dan” (外丹), illetve a „nei dan” (内丹), eredetileg a halhatatlanság alkímiai elixírjét jelentette.
A kínai harcművészek nagyon sok kutatással járultak hozzá a qigong megismeréséhez. Őket leginkább a qigong erőfejlesztésben, a test védelmében, az egészség fenntartásában és a sérülések gyógyításában való alkalmazása érdekelte.
A Liang-dinasztia idején (502–557) érkezett a Shaolin-kolostorba (少林寺) egy buddhista szerzetes Indiából, Da Mo (Bodhidharma, 達磨). Da Mo látta, milyen gyengék a szerzetesek, szinte semmire sem képesek. Ez nem hagyta nyugodni, ezért elvonult, és töprengett a változtatás lehetséges módjain. Kilenc éven át meditált az emberektől távol. Visszatérése után két könyvet írt, az egyik a Yi Jin Jing (Az izmok és inak átalakításának könyve, 易筋經), a másik a Xi Sui Jing (A csont- és az agyvelő tisztításának könyve, 洗髓經). Az előbbi megtanította a szerzeteseket arra, hogyan őrizzék meg egészségüket, és erősítsék meg fizikai testüket. Az utóbbi pedig arra oktatta őket, hogy miként használhatják a qi-t velejük megtisztítására, valamint keringési és immunrendszerük megerősítésére, továbbá az agy energiával való feltöltésére és a megvilágosodás elérésére. Mivel A csont- és az agyvelő tisztításának könyve és gyakorlata nehezebben érthető volt, az oktatási módszereket titokban adták tovább minden generáció egyes kiválasztottjainak.
Az izmok és inak átalakításának a gyakorlatai egy wai dan (külső-belső, 外丹氣功) qigong formagyakorlatot alkotnak, amely koncentráció révén fejleszti a helyi qi-t és javítja a qi keringését. A szerzetesek ezeknek a módszereknek a gyakorlásával jelentősen megerősödtek. Ezt az edzést beillesztették a kolostor harcművészeti formagyakorlataiba, így ez lett a qigong első ismert harcművészeti alkalmazása.
A Shaolin szerzetesek továbbfejlesztették ezeket a qigongos módszereket, és összekapcsolták a küzdőképességükről híres állatok mozgását utánzó öt formagyakorlattal. Ez az öt állat a tigris, leopárd, sárkány, kígyó és daru. Az állatok nevei ma is megtalálhatók a gongfu stílusaiban. Az öt állat harcművészeti képzés neve Shaolin Öt Állat Ökölvívás (Shaolin Wu Xing Quan, 少林五形拳).
Forrás: Qigong – Egészség és harci művészetek (Dr. Yang Jwing-Ming), fordította és szerkesztette Edelényi Gyula, Lunarimpex Bt.
