Dámó és a két klasszikus

Oldalszám-hivatkozás: 2. fejezet – Történeti áttekintés, 2.2 Dámó, a Yìjīnjīng és a Xǐsuǐjīng (részletek)
Dámó és a két klasszikus

Az I. rész 2. fejezetéből (Történeti áttekintés), a 2.2 alfejezetből (Dámó, a Yìjīnjīng és a Xǐsuǐjīng): ki volt a dél-indiai hercegből lett szerzetes, hogyan került a Shàolín-kolostorba, és miért jelentett fordulatot a kínai buddhizmusban és harcművészetben a neki tulajdonított két klasszikus.

Dámó (2–3. ábra), akinek családneve Sardili volt, és akit Bódhidharmaként is ismertek, egykor egy dél-indiai kis törzs hercege volt. A mahájána buddhista iskolához tartozott, és sokan bódhiszattvának tekintették, vagyis olyan megvilágosodott lénynek, aki lemondott a nirvánáról, hogy másokat megmentsen. A töredékes történeti feljegyzések alapján úgy vélik, i. sz. 483 körül született. Abban az időben a kínaiak Indiát szellemi központnak tekintették, mivel onnan eredt a Kínában akkoriban még mindig nagy hatású buddhizmus. Sok kínai császár vagy szerzeteseket küldött Indiába, hogy tanulmányozzák a buddhizmust és szentiratokat hozzanak haza, vagy indiai szerzeteseket hívott meg Kínába tanítani; úgy tartják, Dámó volt a második indiai szerzetes, akit Kínába meghívtak.

2–3. ábra. Dámó
2–3. ábra. Dámó

Dámót Liáng császár hívta meg Kínába tanítani i. sz. 527-ben (Liáng Wǔdì Dàtóng-korszakának első évében, 梁武帝大同一年, illetve Wèi Xiàomíngdì Xiàochāng-korszakának harmadik évében, 魏孝明帝孝昌三年). Amikor a császár úgy döntött, hogy nem tetszik neki Dámó buddhista elmélete, a szerzetes visszavonult a Shàolín-kolostorba. Megérkezésekor Dámó látta, hogy a szerzetesek gyengék és betegesek, ezért elvonult a magányba, hogy elmélkedjen a problémán (2–4. ábra); amikor kilencévnyi elvonulás után előjött, két klasszikus művet írt: a Yìjīnjīnget (Az izom- és ínátalakítás klasszikusa) és a Xǐsuǐjīnget (A velőtisztítás klasszikusa).

2–4. ábra. Annak a barlangnak a bejárata, ahol Dámó kilenc évig meditált
2–4. ábra. Annak a barlangnak a bejárata, ahol Dámó kilenc évig meditált

A Yìjīnjīng megtanította a szerzeteseknek, hogyan tegyenek szert egészségre, és hogyan változtassák fizikai testüket gyengéből erőssé. Miután a szerzetesek gyakorolni kezdték a Yìjīnjīng gyakorlatait, tapasztalták, hogy nemcsak az egészségük javul, hanem az erejük is jelentősen megnő. Amikor pedig ezt a gyakorlást beépítették a harcművészeti formagyakorlatokba, az megnövelte technikáik hatékonyságát. Ez a változás újabb lépést jelentett a kínai harcművészetek fejlődésében: megszületett a harcművészeti Qìgong.

A Xǐsuǐjīng megtanította a szerzeteseknek, hogyan használják fel a Qì-t a csontvelő megtisztítására, valamint a vér és az immunrendszer megerősítésére, továbbá miként töltsék fel energiával az agyat, ami hozzásegítette őket a buddhaság eléréséhez. Mivel a Xǐsuǐjīnget nehéz volt megérteni és gyakorolni, a gyakorlási módszereket minden nemzedékben csak nagyon kevés tanítványnak adták tovább titokban.

Mivel Dámóról kevés történeti dokumentum maradt fenn, senki sem tudja pontosan, milyen ember volt valójában. Fennmaradt azonban a Déli Sòng-dinasztia (i. sz. 1127–1279, 南宋) híres költőjének, Lù Yóu-nak (陸游) egy költeménye, amely Dámó személyes filozófiáját írja le. Így szól:

Nem undorodik a romlottságtól és a gonosztól,

Sem a vágy és a haszon után nem kapkod mohón,

Nem áldozza fel a bölcsességet az ostobák társaságáért,

Sem a csodát nem veti el az igazság megőrzéséért,

Túlzások nélkül éri el a nagy Dào-t,

Bosszúvágy nélkül nyeri el a Buddha-szívet,

Nem ragad le a puszta hétköznapi szentség útján,

Felülemelkedik saját teremtettségén.

Természetesen nem ítélhetjük meg őt pusztán ebből a versből, különösen azért nem, mert több mint ötszáz évvel a halála után íródott. A hagyományosan neki tulajdonított tanítási filozófia így hangzik: „Ne add tovább a vallásunkon kívül állóknak, ne írd le a szavakat, mutass egyenesen az ember elméjére, lásd meg és műveld a személyiséget, az emberi természetet, és válj Buddhává.” Tanítási filozófiája egybevágni látszik Lù Yóu költeményével. Dámó nyakas, önhitt és bölcs ember volt.

Ahogy korábban kifejtettük, Dámó előtt Kínában a buddhaság elérésének fő gyakorlási módszere kizárólag a meditációval végzett szellemi művelés volt. Az Indiában alkalmazott teljes gyakorlási módszertant nem adták át a kínai buddhistáknak; ez a helyzet egészen addig tartott, amíg Dámó két klasszikusa hozzáférhetővé nem vált. A Shàolín-kolostorban olvasható egy páros felirat, amely így szól: „A Nyugati Égben (azaz Indiában) huszonnyolc pátriárkán át, eljött a Keleti Földre (azaz Kínába), hogy Shàolínban vegye kezdetét.” Ez azt jelenti, hogy Dámó az indiai Chán buddhizmus huszonkilencedik nemzedékéhez tartozott, s amikor Shàolínba érkezett, a kínai Chán (禪) buddhizmus első pátriárkájává vált.

A legfőbb különbség e két klasszikus és a hagyományos kínai módszer között az volt, hogy Dámó hangsúlyozta: a fizikai test edzése éppen olyan fontos, mint a szellemi művelés. Erős és egészséges test nélkül nehéz elérni a szellemi művelés végső célját. Noha új gyakorlási elméletének sok buddhista ellenállt, sokan mások hittek benne, és gyakorolni kezdtek; a Shàolín-kolostor Dámó elméleteinek oktatási központjává vált, és ezek az elméletek halála után hamarosan Kína minden szegletébe eljutottak. Dámó meditációja Japánba is átkerült, ahol zen néven vált ismertté.

Forrás: Dr. Yang Jwing-Ming: Qigong – Az örök fiatalság forrása, 2. fejezet – Történeti áttekintés, 2.2 Dámó, a Yìjīnjīng és a Xǐsuǐjīng (részletek).

Kapcsolódó fogalmak

Még nincs kapcsolódó fogalom megadva.

Kapcsolódó könyv és szerző