A Spirituális fejlődés részből (Tudatos kommunikáció a természettel – Eső, Tűz): két személyes történet egy tajvani bambuszerdő hajnali esőjéről és a 2009-es ausztráliai „Fekete szombat” erdőtüzeiről.
Eső
Az 1990-es évek közepén, miután tapasztalatot szereztem a meditáció és a koncentráció terén, ellátogattam egy aszkétacsoporthoz, amely Tajvanon, egy hegyvidéki bambuszerdőben élt.
Az aszkéták mindegyike külön sátorban lakott, a többiektől távol. Csak a napi közös meditációkon, a munkában és az étkezéseken találkoztak.
New Yorkból London érintésével repültem Tajpejbe. Londonban repülőteret kellett váltanom, és elveszett a csomagom. Amikor felértem a hegyekbe, gyakorlatilag egy szál ingben voltam. Március eleje volt, és a hegyekben elég hűvös volt.
Az aszkéták egy legfeljebb 2×2 méteres, parányi faházikóban szállásoltak el, bútor és villany nélkül. Adtak valami takaróféleséget, hogy betakarózhassak vele.
Napnyugta előtt részt vettem egy közös meditáción egy faépületben, amely több mint egy kilométerre volt a szállásomtól, felfelé a hegyen, egy bambuszerdőn átvezető ösvény végén.
Másnap hajnali 3 órára kétórás közös meditációt tűztek ki ugyanott. Elvárták, hogy minden közös meditáción részt vegyek.
Este eleredt az eső. Amikor hajnali fél háromkor felébredtem, már elég erősen esett. Koromsötét volt, és nem volt zseblámpám. Egy szál ingben voltam, és azon tűnődtem, hogyan tegyek meg egy kilométert a zuhogó esőben.
Ekkor elhatároztam, hogy a Természet segítségét kérem. Néhány percig meditáltam, és a következő kéréssel fordultam a Felsőbb Énemhez:
„Ha ez nekem és a Világegyetemnek javára válik, kérlek, segíts, hogy szárazon érjek el a meditáció helyére. Kérlek, állítsd el az esőt 10 percre…”
Egy perc múlva az eső kissé enyhült. Összeszedtem a bátorságomat, és fürge léptekkel elindultam abba az irányba, amelyre az előző napról emlékeztem.
Nem éreztem, hogy esne rám az eső, pedig tisztán hallottam az eső és a szél hangját az erdei ösvény két oldalán.
Szinte teljesen sötét volt, és csaknem vakon haladtam „felfelé”, inkább az intuíciómat követve, mint a szememet.
Egy idő múlva gyenge fényt vettem észre a meditációs épületben, és ennek segítségével megbizonyosodtam róla, hogy nem tévedtem el.
Abban a pillanatban, amikor beléptem az előtérbe, ahol az utat mutató lámpa égett, zuhogni kezdett az eső. Az előtér tele volt nedves esernyőkkel.
Amikor beléptem a meditációs terembe, a meditáció még nem kezdődött el. A félhomályban elfoglaltam egy üres helyet a padlón, és észrevettem, hogy az előző nap megismert aszkéták közül legalább ketten figyelmesen néznek – valószínűleg azért, mert teljesen száraz voltam.
Tudták, hogy nincs se esernyőm, se zseblámpám, se váltás ruhám…
Tűz
2009. február 7-ét az ausztráliai Victoria államban „Fekete szombat” néven ismerik.
A rendkívüli hőhullám és a szokatlanul erős, nagyon forró sivatagi szelek miatt Victoria államban 400 erdőtűz terjedt rendkívül gyorsan. Egyes településeken aznap minden ház leégett.
A szél által felkorbácsolt tüzek olyan forrók voltak, hogy autók és fémtetők olvadtak meg bennük.
Aznap este az erdő szélén álló házamat négy irányból vették körül a tüzek. A legközelebbi tűz északon volt, légvonalban mintegy 15 kilométerre a házamtól.
E tűz és a házam között gyúlékony eukaliptuszerdő húzódott, és abból az irányból mintegy 60 km/h sebességű szél fújt. Nem nehéz kiszámítani, miért számítottam arra, hogy 15–20 percen belül a tűz eléri a házamat…
Mit tehettem? A helyzet reménytelennek látszott, és még a kimenekülésre sem maradt idő.
Ekkor néhány percig meditáltam, és a következő kéréssel fordultam a Felsőbb Énemhez:
„Ha ez nekem és a Világegyetemnek javára válik,
kérlek, segíts túlélnem ezt a tüzet…”
Szinte azonnal elállt a forró északi szél, majd megfordult, és délről, az óceán felől kezdett fújni, sokkal hűvösebben. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, hálát adtam a Természetnek, és lefeküdtem aludni.
Amikor másnap hajnalban felébredtem, esett az eső. Nem esett sokáig, de a reggeli szitálás után még körülbelül egy óráig párás, ködös maradt a levegő. Újra köszönetet mondtam a Természetnek, amiért megerősítette biztonságomat, mert valóban védelmet éreztem…
Később utánanéztem a meteorológiai szolgálat adatainak: aznap Victoria államban sehol sem regisztráltak csapadékot…
Forrás: Thomas J. Chalko: Tudat és halhatatlanság, Tudatos kommunikáció a természettel című fejezet, Eső és Tűz alfejezet.
