A könyv 18. oldaláról.
A taoista szexuális gyakorlatokat eredetileg „petefészekkungfunak” nevezték. Néhány tanítvány ezt túl erőszakosnak vagy harcművészetszagúnak érzi. A kungfu megjelölés azonban fegyelmezett, intenzív munkát jelent, a képességékért idejét áldozó gyakorlóra utal. A petefészekkungfu az erő és az irányítás értelmében használatos; azt a képességet jelöli, hogy az egyén képes uralni a testét és a nemi életét.
A Gyógyító Tao rendszerben tanított petefészekkungfu-képzés során gyakoroljuk a petefészek-, vagyis a szexuális energia megszerzését, gyarapítását, összegyűjtését és átalakítását. Fontos megjegyeznünk, hogy az energia összegyűjtése a testben veszélyes lehet, ha nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Néhány módszer az energia rendszeres időközönkénti felszabadítását tanácsolja, egyfajta biztonsági szelepként. E célra alkalmanként kifelé áramló orgazmusokat ajánlanak. A Gyógyító Tao rendszer azonban a Mikrokozmikus Pályára helyezi a hangsúlyt, amelyen keringethetjük az energiát, és amelyen át biztos helyre vezethetjük (a köldökhöz), ahol a további felhasználás, illetve magasabb szintű energiává alakítás előtt tárolhatjuk. Számítástechnikai hasonlattal: ha megtanulunk megnyomni egy gombot, még nem tudunk számítógépet kezelni. Bár a gomb megnyomása eredményez valamit, de a rendszer megértése nélkül nem tudjuk szabályozni a kapott eredményt. A Gyógyító Szerelem művészetének helyes elsajátítása érdekében részletesen elmagyarázzuk a fogalmakat, a szükséges lépéseket és a ránk váró örömök jellegét.
Amint a korábbiakban már tárgyaltuk, a nőt elsőrendű energiája (a Jing) látja el életerővel. Ez az életerő főként a petefészekben tárolódik. Itt termelődnek a női nemi jelleget (keblek, hang stb.) meghatározó hormonok. A petefészek folyamatosan szexuális energiát termel. A könyvben tanított petefészeklégzés felszabadítja a petefészek által termelt energiát, és lehetővé teszi annak tárolását. Ez az energia Yang minőségű (aktív) a női testben. A peteérés után és a menstruáció előtt az energia ellágyul, amikor Yangból Yinre (passzív) vált. Az energia a ciklusnak ebben a szakaszában van a legfejlettebb szinten a felszívódáshoz és átalakításhoz.
A petefészeklégzés mindennapos gyakorlása beindíthatja a felszívódási folyamatot, és megőrzi azt az életerőt, amely egyébként a havivérzés során elveszne. Ez a szexuális energia Chívé alakításának folyamata. A gyakorlás eredményeképpen a nőknél határozottan csökken a havi ciklus időtartama, enyhülnek a görcsök és más, a menzeszt kísérő kellemetlen tünetek. Folyamatos gyakorlással abbamaradhat a menstruáció, mivel a szexuális energia teljes egészében magasabb szintű életerővé alakulhat.
Forrás: Gyógyító Szerelem (Mantak és Maneewan Chia), fordította Erdei Edit, szerkesztette Edelényi Gyula, Lunarimpex Kiadó.


