A nyomtatott kiadás 107–108. oldaláról, 5. fejezet (Önemlékezés és önmegfigyelés): Kérdések és válaszok arról, miben különbözik az önemlékezés az önmegfigyeléstől, és miért mondja Ouspensky, hogy a hétköznapi életben senki sincs tudatában önmagának.
K: Az önmegfigyelés pillanatában tudatosak vagyunk?
V: Nem feltétlenül, megfigyelhetik önmagukat teljesen gépiesen is. De ha a megfigyeléssel egyidejűleg tudatosak, akkor figyelmük vonala két nyílra emlékeztet, amelyek egyike arra irányul, amit megfigyelnek, a másik pedig saját magukra.
K: Nem értem, mi köti össze az önemlékezést az önmegfigyeléssel. Hogyan kellene nekifognom, mit kellene tennem?
V: Önemlékezés során az ember megpróbál tudatában lenni önmagának. Az önmegfigyelés mindig valamilyen adott funkcióra irányul: a gondolataikat, a mozdulataikat, az érzelmeiket, vagy az érzékeiket figyelik meg. Ki kell tehát választaniuk egy adott dolgot. Önemlékezéskor nem egy részre, hanem az egészre kell emlékezniük – az önemlékezés egyszerűen azt jelenti, hogy érzik az „én”-jüket, a saját személyüket. Előfordulhat, hogy a két dolog összetalálkozik, különösen a munka későbbi szakaszaiban, és akkor egyidejűleg fogják végezni mindkettőt – megfigyelnek önmagukban egy adott dolgot, vagy észrevesznek bizonyos megnyilvánulásokat, és közben emlékeznek önmagukra, az elején azonban a kettő elkülönül egymástól. Az önmegfigyeléssel kezdenek – ez a szokásos út –, aminek során felismerik, hogy nem emlékeznek önmagukra. Amikor pedig már valaki megértette, hogy bár általában nem emlékszik önmagára, azért nagyon ritkán adódnak olyan pillanatok, amikor igen, akkor, hacsak nem teljesen elfogult, képes lesz megérteni, hogy az önemlékezés pillanatainak száma növelhető. Az pedig, aki már eljutott erre a felismerésre, erőfeszítést fog tenni az önemlékezésre.
K: Nehezen tudom megítélni, hogy valóban megfigyelem magamat, vagy csak utólag emlékszem a dolgokra.
V: Az elején szükségtelen ezen aggódni, csak tegyék azt, amit tudnak: vagy figyeljenek meg valamit az adott pillanatban, vagy emlékezzenek rá a megfigyelés után közvetlenül vagy némi idő elteltével. Később azonban elkapnak majd olyan pillanatokat, amikor a történések tényleges pillanatában lesznek tudatában önmaguknak. Az lesz az önemlékezés.
K: Honnan tud azokról a természetfeletti dolgokról, amik az önemlékezést kísérik?
V: Tudják, ez a fejlődés alapgondolatával, a létezés megváltoztatásának lehetőségével kapcsolatos. Az egyik első dolog, amit meg kell érteniük, az, hogy az embernek nem kell feltétlenül jelenlegi állapotában maradnia, meg tud változni. Különböző szinteket érhet el, ha hosszan és kitartóan dolgozik. Ha tudatosabbá válunk, akkor beindul a magasabb központok működése, ami sok szempontból természetfeletti lesz. Az önemlékezés gondolata sok rendszerben és tanításban megjelenik, de nem a megfelelő helyet foglalja el, soha sincs az első helyen. Ez a szisztéma azonban azt mondja, hogy az ember nem emlékszik önmagára, és ha ezt megérti, akkor talán elérhet valamit. Az öntudatosság megszerzése a lehető legnagyobb változás, mert az élet hétköznapi körülményei között senki sincs tudatában önmagának, ennek ellenére az emberek ezt nem ismerik fel. Bárkinek, aki önök közül őszintén felteszi a kérdést, hogy vajon tudatos-e, nemleges választ kell adnia. Senki sincs tudatában önmagának. Az egésznek az a lényege, hogy tudatában legyenek önmaguknak ezen a helyen, ebben a pillanatban. Ez a kezdet, mert valahonnan el kell indulnunk. Később másmilyen formákat is felvehet, sok más dolgot magába foglalhat.
Az önemlékezést megfigyelni és tanulmányozni kell. Hiába írnám le, az nem segítene, gyakorolniuk kell. Rendes körülmények között senki sem emlékszik önmagára, senki sincs tudatában önmagának. Ez az emberi lény, az emberi gépezet szokványos állapota. Ennek ellenére, ha az embernek tudomása van az önemlékezésről, felismeri és gondolkodik róla, akkor lehetségessé válhat. Az elején azonban nagyon lassan jön, hosszú kihagyásokkal és rövid ideig tart.
K: Alapvetően a normális élénk agyműködés jellemző az önemlékezés állapotára?
V: Nem, ez a megfogalmazás helytelen – az önemlékezés ennél sokkal többet jelent. Egy másfajta állapotot. Az önemlékezés és a mostani állapotunk között nagyobb az eltérés, mint a mostani állapotunk és a fizikai alvás állapota között, de még ez utóbbi összehasonlítás is közelebb vihet a közöttük lévő különbség megértéséhez. Amikor alszanak, egy az érzékeik által korlátozott világban élnek, amikor azonban felébrednek, az objektív világban találják magukat (annak ellenére, hogy szubjektív kategóriákban látják), ami sokkal kevésbé korlátozott. De amikor felismerik, hogy ez az állapot nem a teljes felébredés, hogy valójában még félig sincsenek ébren, akkor megértik, hogy a teljes felébredés egy még gazdagabb világot tárna önök elé, aminek sok olyan sajátosságát észrevennék és megértenék, amit most nem látnak.
Forrás: P. D. Ouspensky: A negyedik út, 5. fejezet (a nyomtatott kiadás 107–108. oldala).


