A könyv 193–194. oldaláról (Tizenharmadik foglalkozás – 1978. február 2.): Ni mester egy ezeréves kínai történetet mesél el Vang Zsen-lajról, a mágusról.
Nos, térjünk vissza az ősi mesterekről szóló könyvekhez! A fejlődésben sok különböző szintre lehet eljutni. Hogy ezek a könyvek milyen jó szolgálatot tesznek nekünk, mennyire válnak a hasznunkra, az attól függ, miben és meddig jutottunk el a fejlődésünk során. Vannak olyan, igaz emberekről szóló könyvek is, amelyeket még le sem fordítottak modern kínaira. Talán nem tudják, de a kínaiban létezik egy ősi és egy modern írásmód. A legtöbb kínai nem tudja elolvasni a régebbi írást, ezért a fontos könyvek ma nehezen érthetők. Ezek azok a könyvek, amelyek a régi kínaiak spirituális gyakorlatairól szólnak.
A régi mesterek életmódja nagyon erősen különbözött a miénktől. Ma mindenki igyekszik minél többet tanulni, hogy magas fizetése, szép otthona, luxusautója és sok tévékészüléke legyen stb. – a régi idők mestereit azonban sohasem érdekelték ilyen dolgok. Csak olyan szintű kényelemre törekedtek, amely mellett elérhették a halhatatlanságot.
Üssük fel találomra az egyiket e régi könyvek közül, és nézzük meg, melyik régi mesternél nyílik ki! Ahol a könyvet kinyitottam, éppen egy Vang Zsen-laj nevű emberről van szó. Tanult ember volt, de nem kívánkozott hivatali pozícióba, mert jobban érdekelte önmaga fejlesztése, mint a jómód, a hatalom vagy a hírnév. Egy barátja azonban annyira melegen ajánlotta be őt a kormányzatnál, hogy végül elvállalt egy hivatalnoki állást. Hamarosan előléptették császári adminisztrátorrá. Azt a feladatot kapta, hogy megvizsgálja a kormányzati hiányosságokat, és jelentse a legfelsőbb hatóságoknak a hiba elhárítására vonatkozó javaslataival együtt.
Vang nem hasonlított a császár körüli legtöbb politikusra; igaz és méltóságteljes ember volt. Konfuciánus műveltsége ellenére érdekelték a Sárga Császár és Lao-ce írásai. Széles látókörével elnyerte egy mester rokonszenvét, és vele a mester egyik lányának a kezét is. A mestertől némi titkos mágiát is tanult.
Kis idő múlva Vangot Csing Csieo megyébe vezényelték, távol az otthonától. Egyedül utazott, mivel a feleségének otthon kellett maradnia, hogy idős anyjáról és apjáról gondoskodjon. Vang azonban megtanulta azt az ősi mágiát, amellyel egy szempillantás alatt bárhova el lehet jutni, így minden éjszaka megjelent a feleségénél, majd kora reggel újra eltűnt. Az egyik éjszaka egy szolga meghallotta, hogy az úrnője egy férfival beszélget, és vígan nevetgélnek; másnap pedig jelentette Vang mester szüleinek, amit hallott.
Azokban az időkben az ilyesmi nagyon súlyos dolognak számított. Amikor Vang szülei kérdőre vonták a menyüket, az elmondta nekik az igazságot. Ők persze nem hittek neki, ám ő egyre csak erősködött, hogy valóban az igazat mondja. Azt is hozzátette, hogy a varázslat tényét senkinek nem szabad elárulniuk, mert különben a mágikus erő elpártol a fiuktól. Bizonyítékkal azonban nem tudta alátámasztani, amit mondott.
A következő éjszaka, amikor Vang ismét megjelent, és megtudta, hogy mi történt, úgy döntött, hogy megjelenik a szüleinek is és mindent elrendez. Miután megjelent előttük, kiment az udvarra és letört egy bambuszrudat. Elmondott egy varázsigét, mire a bambusz sárkánnyá változott, ő pedig felült rá, és visszarepült a hátán a hivatalába.
A történet azt is hozzáteszi, hogy később Vang apja is elment a mágushoz, hogy tanuljon tőle, aztán egy szép napon Vang a szüleivel és a feleségével együtt elrepült keletre.
Ezt a történetet körülbelül ezer éve írták, és amiről szól, valóban megesett. Minden szereplője, köztük Vang mester, a valóságban is létezett.
Joggal csodálkozhatnak, miért nem tanította meg Vang a titkait néhány tanítványnak. Talán nagyobb hírnévre tehetett volna szert, ha vallást alapít, és azt ígéri az embereknek, hogy mind megváltja őket. Az elrepülése előtt pedig megígérhette volna, hogy visszatér, és fényt hoz majd az emberek életébe stb. de nem tett semmi ilyesmit.
Nincs szükség semmiféle megváltóra, mert mindenki saját magát válthatja meg. Nekünk magunknak kell fényt vinnünk a saját életünkbe. Még ha itt áll előttünk a tanítómester, aki utat mutat, akkor is nekünk kell megváltanunk magunkat.
Forrás: Ni Hua-Ching: Belső alkímia – A halhatatlansághoz vezető természetes út, 193–194. oldal.
