A Harmadik fejezetből.
A Tai Chi Chuan-nak négyféle irányzata van. Mindegyik irányzatnak van egy fő gyakorlat sora, vagy elterjedtebb néven formagyakorlata. Ezeknek a formagyakorlatoknak az egyszeri elvégzése időben néha fél órát is igényelhet. Mivel az embereknek manapság nincs annyi idejük, mint régebben, ezért kidolgozták a formagyakorlatok rövidebb változatát. Így jelentek meg a 24 illetve 48-as gyakorlatok. A számok a gyakorlatokban végrehajtott mozdulatok számát jelentik.
A következőkben a Tai Chi Chuan Yang stílusának egy formagyakorlatát láthatjuk. A gyakorlatsort, a lépéseinek számáról nevezték el, ezért ezt 24 formának hívják a jelenleg olvasható irodalmakban. A lépések a következők (az elnevezések után némi segítség olvasható, mely segít a kivitelezésben):
- Nyítás.
- Válaszd szét a vadló sörényét. Az elől lévő kezet úgy kell tartani, mintha rizsszemeket szórnénk ki belölle.
- A fehér főnix meglebbenti a szárnyát. A mozdulat lényege a csípő lesüllyesztése és a test enyhe elfordulása.
- Térdsöprés jobbra és balra. A törzsünket csak azután fordítsuk el, mikor a kezünk már elhaladt a fejünk mellett. A tenyérnek olyan lágyan kell előremennie mintha a levegőt kellene tolnia. Először bal kézzel védünk és jobbal támadunk. Utána fordítva.
- A hárfa megpenditése. A súly 70 százaléka a jobb lábon, a maradék 30 pedig a bal lábon nyugszik.
- Tartsd vissza a majmot, jobbra és balra. A gyakorlatot ott ronthatjuk el, amikor a hátúlsó kezet felemeljük. Ha a kar túlسágosan hátúlra megy, akkor a vállak megfeszülnek és kissé felemelkednek. Ez energia elszorulást okoz.
- Kapd el a madár tollát – balra. Ahhoz hogy jól érezzük a gyakorlat lényegét, erősen koncentráljunk a keresztcsont mozgására. Az nem csak előre – hátra, hanem fel – le irányban is mozog.
- Kapd el a madár tollát – jobbra.
- Egyágú ostor. A bal kéznek együtt kell kinyúlnia a jobb lábbal. A Chi a jobb láb talpából áraml ik a bal kéz tenyérébe.
- Integess mint a felhők – balra. A karok és lábak összhangban történő működésének ebben a mozdulatban kiemelt jelentősége van. A gyakorlat megtanulása nehéz, ezért türelemmel lépésről lépésre haladjunk előre.
- Egyágú ostor.
- A ló hátának a megveregetese. A testsúly eloszlása itt ugyancsak 70–30 százalékos a hátsó láb javára.
- Rugás jobb sarokkal. A láb emelése közben ügyeljünk arra, hogy a derék egyenes maradjon. Ehhez laza lábakra van szükség.
- Kétkezes ütés az ellenfél fülére. A lábunk letétele után, mindaddig ne rakjuk át a jobb lábunkra a súlyunkat, míg a karok ívet rajzolnak le a test oldalánál.
- Fordulás és rugás bal sarokkal. Itt ugyancsak a derék egyenesen való tartására kell ügyelni.
- A kígyó a földre lapul és a kakas egy lábon áll – balra. A mozdulat kivitele eleinte nagy erőt igényel. Mély állást kell felvennünk, mely közben mindkét sarok a földön van és a hát egyenes. Aktív gyakorlással rövid időn belül elsajátítható.
- A kígyó a földre lapul és a kakas egy lábon áll – jobbra.
- Szőke hölgy dolgozik a szövőszéken. E gyakorlatban ügyeljünk arra, hogy a jobb kéz ne nagyon emelkedjék fel a mozdulat végén.
- Tű a tenger fenekén. A hát enyhén előredölhet, de tartsa meg az egyenességét.
- Legyező nyítás. Itt ugyancsak ügyeljünk arra, hogy a kéz ne menjen túl hátra és túl magasra sem.
- Fordulás, védés lefelé, elhajlás és ütés. A gyakorlat első felében a kinyújtott jobb kezet a bal enyhén érinti. A páros kezes tolásnál ügyeljünk arra, hogy az erő a lábból jön.
- Látszólagos bezárás.
- Keresztőző kéz.
- Zárás.
A mozdulatok nevei bár első ránézésre félreérthetőnek tűnnek, de a név által kelltett hangulatnak van köze a gyakorlatokhoz. Lefordításuk igen nehézkes, mivel az elnevezéseket a kínai nyelvben mindig négy írásjeggyel jelölik. Ezek jelentése néha félreérthető.
A gyakorlatokat lassan és folytonosan kell végezni. A formagyakorlat teljes elvégzése 2–4 percet vesz igénybe.
Mielőtt elkezdenénk a gyakorlást, alaposan melegítsünk be. Öltözékünk legyen könnyű és feszülésmentes, ha lehet természetes anyagokból készüljön. Teljesen üres gyomorral ne gyakorojunk de tele se legyen. Ha lehet a gyakorlás befejezte után se együnk legalább 20 percig. Gyakorolhatunk a szabadban és a lakásban is csak fontos, hogy a mozgásunkban ne akadályozzon semmi. Legyünk nyugottak és kipihentek.
Forrás: Gyakorlati Tai Chi Chuan és Chi Kung (Havasi András), Lunarimpex Kiadó, 1994.

