A II. fejezet (Az aikidó alapjai) két alfejezetéből: kitől és mit tanult Uyeshiba Morihei, az aikidó megalapítója, és miért az önvédelem legmagasabb erkölcsi szintje az aikidó célja – Oscar Ratti négysoros ábrájával.
Az aikidót Uyeshiba Morihei mester alapította. Ő fejlesztette ki számos más harcművészetből, melyeket fiatal korában tanult. Az ezekben a harcművészetekben szerzett gyakorlati tapasztalatai révén ő az egyik legfelkészültebb a sensei-ek (tanítók) között. Az aikidóba beépített módszerek és technikák közül sok 700 évesnél is idősebb, és a Genji-, valamint a Heike-korból származik. Uyeshiba mester több tanítója rajta kívül senkinek nem adta tovább művészetét.
Uyeshiba mester többek között az alábbiakat tanulta:
1. jujutsu – Kito iskola, Tojawa Tokusaburo mester irányításával (1901)
2. vívás – Yagyu iskola, Nakai Masakatsu mester irányításával (1903)
3. jujutsu – Daito iskola, Takeda Sakaku mester irányításával (1911–1916)
4. jujutsu – Shinkage iskola (1922)
5. lándzsavívás – (1924)
Ugyancsak folytatott vallási és filozófiai tanulmányokat: foglalkozott Zennel Fujimoto Mitsujo szerzetes irányításával, a buddhista Shingon iskolában, Jizo-ji-ben (1890–1893). Később (1918–1926) mélyen a Deguchi Wanisaburo által alapított Omoto-kyo vallási iskola tanításaiba vetette magát, olyannyira, hogy a szekta koreai, kínai és mandzsúriai népszerűsítésében is aktív szerepet vállalt.
Uyeshiba mester saját bevallása szerint 1925-ben ért a harcművészetek mélyebb jelentése utáni, sokáig beteljesületlen keresésének végpontjára, vagy inkább egy új dimenzió küszöbére, amivel újabb kutatási terület nyílt saját maga és a követői számára. Abban az évben jutott el az emberi nem magas szintű etikájának és a harcművészetek gyakorlásának ötvözéséhez: a gyakorlatait különleges, tisztán önvédelmi jellegű művészetté fejlesztette, mely összhangba került a legmagasabb erkölcsi követelményekkel.
1927-ben dódzsóját, azaz gyakorlótermét a fővárosba, Tokióba költöztette. Módszerei felkeltették a legmagasabb körök érdeklődését is. Egészen addig tanított, amíg a II. világháború el nem vitte dódzsójából legígéretesebb tanítványait.
A védekezés „etikája”
Ahogy azt a 30. oldal 1. ábrája is mutatja, Uyeshiba mester önvédelmi rendszerének mindig eleget kell tennie bizonyos etikai követelményeknek. Ezek olyan sokfélék és összetettek, hogy összeállítottunk egy, a céljainknak megfelelő ábrát (lásd 34. oldal 5. ábra), mely tömören illusztrálja az önvédelem különböző formái közti különbségeket.
Az ábra minden sora egy etikai szintet mutat be. A szint az A sortól a D sor felé nő.

Az A sorban a bal oldalon álló ember provokáció nélkül, saját maga kezdeményezi a támadást, és megöli a másikat. Erkölcsileg ez a négy szint közül a legalacsonyabb: provokáció nélküli, agresszióból eredő közvetlen támadás.
A B sorban a bal oldali ember nem közvetlenül támadja meg a másikat, hanem kiprovokálja, hogy az támadjon. Ez történhet nyílt provokációval, például sértő megjegyzéssel, vagy körmönfontabb módon, például szemtelen viselkedéssel. Mindkét esetben megölik a kiprovokált támadás végrehajtóját. Míg az eredeti kezdeményező nem bűnös a tényleges támadás elindításáért, ő a felelős a másik támadásra ösztönzéséért. Az A sor és a B sor között csak egy árnyalatnyi etikai különbség van.
A C sorban a bal oldali ember nem támadja, és nem is provokálja a másikat, viszont mikor megtámadják, nem kíméli a támadót, azaz csak saját magára gondol, miközben a másikat megöli, vagy súlyosan megsebesíti. Erkölcsileg ez inkább védekező magatartás, mint a másik kettő. A nyugodtan álló ember sem közvetlenül, sem közvetetten nem volt felelős a támadásért. A védekező magatartása azonban, miközben saját magát védte a lehetséges sérüléstől, a másik elpusztításával járt. Ahogy látható, az A, B és C sorok mindegyike ugyanúgy végződött, egy ember halálával.
A D sorban az önvédelem legmagasabb erkölcsi fázisa látható. A bal oldali ember se nem támad, se nem provokál, hanem olyan szakértelemmel és kontrollal védi meg magát, hogy a támadónak nem kell meghalnia, sőt még csak súlyosan megsérülnie sem.
Ez az utolsó, legmagasabb szint az aikidó mint önvédelmi művészet célja. Hozzáértést igényel: az Uyeshiba mester által megszerkesztett technikai eszközök intenzív gyakorlásának eredményét. Ugyanakkor ennél többet is megkövetel, méghozzá az erkölcsi törekvést. Az embernek őszintén kell törekednie arra, hogy a másik megsebzése nélkül védje meg magát. A szellem és test egyesítésének útján elől kell járnia mind a fizikai eszközök, mind az erkölcsi indíttatások tekintetében.
Ehhez gyakran kell gyakorolni, különböző módszerekkel. A légző- és meditációs gyakorlatok Keleten elterjedt eszközök a szellem és a test egyesítéséhez (ezeket és más módszereket Nyugaton is alkalmazzák).
Ahogy láthattuk, ezen az etikai szinten az aikidó mint az Egység Megteremtésének Tudománya nyilvánul meg, melynek segítségével az ember elméjének és testének összehangolásán dolgozik, és eközben társainak is segítséget nyújt saját fejlődésükhöz.
Az aikidó művészetének gyakorlása aztán két, vagy több ember harmonikus együttműködésévé alakul, beteljesítve azzal Uyeshiba mester törekvését, hogy Kelet (és egyben Nyugat) magas szintű etikája aktívan átjárja, és élettel töltse fel az emberi magatartásformákat.
Forrás: Adele Westbrook és Oscar Ratti: Aikidó és a dinamikus gömb, II. fejezet – Az aikidó alapjai, Az alapító; A védekezés „etikája” (29. és 33–34. oldal, részletek).

