Az 5. fejezet nyitógondolata a hagyományos harcművészeti oktatás egyik legkényesebb pontját feszegeti: minden biztonságos gyakorlási módszer szükségképpen eltávolodik a valóságtól – a kérdés csak az, tudatában vagyunk-e ennek.
„Akárhonnan nézzük, egy harcművész arra edz, hogy megsebesítsen, megbénítson vagy megöljön egy másik emberi lényt. Bármilyen gyakorlatról legyen is szó, ha a tanulók nem kerülnek rendszeresen kórházba, akkor a rendszer egy SZÁNDÉKOS hibát tartalmaz, egy szándékos elszakadást a valóságtól – méghozzá a biztonság nevében. Minden egyes gyakorlatban, amit tanítunk, tudnunk kell, hol található ez a hiba, és a tanulók figyelmét is fel kell rá hívnunk.
Hadd fejtsem ki. Nem másolhatjuk le pontosan egy ember megsebesítését anélkül, hogy meg ne sebesítenénk, mindazonáltal a harcművészetek történetében elég nagy helyet foglal el, hogy biztonságos közelítést találjanak erre a műveletre. Tony Blauer ezt „lehető legjobb hamisítvány” utáni kutatásnak nevezi. Fegyvertelen küzdelemben, ahol nincs „biztonságossá teendő” fegyver, magukat a technikákat kell megváltoztatni. Hacsak a diákok és az oktatók nem különösen éberek, ez a változtatás lesz a technika végrehajtásának „helyes” módszere.
Általánosságban egy dolog háromféleképpen lehet hiba: (1) amikor a gyakorlat irreális elvárást támaszt egy támadás végrehajtásával kapcsolatban – túl messzi, túl lassú, elölről, túl gyenge; (2) amikor a gyakorlat megenged olyan technikákat, amik a való életben veszélyesek vagy bénítóak lehetnek a végrehajtójukra; (3) a legkártékonyabb, amikor a gyakorlat megoldása magára a HIBÁRA épül: lassan végrehajtott támadások közepes sebességű hárítása vagy blokkolása.
Hibák a statikus gyakorlatokban. A statikus gyakorlatok ismételt akciók, rendszerint egyszerű technikák. Amikor partner nélkül gyakorolhatók, például a vonalgyakorlatok, zsákolás vagy kata, nem igényelnek biztonsági módosításokat, ezáltal remek képzési lehetőséget nyújtanak. Megfelelő alkalmazásukkal a tanuló sérülés veszélye nélkül gyakorolhatja az erőfejlesztést és a test mechanikájának megismerését.
A statikus gyakorlatok hibája mindaz, ami hiányzik. Nehéz a célzást fejleszteni, ha a levegőt kaszaboljuk. Egy ellenfél mozgatásának nyomáskifejtési finomságai és dinamikája vagy kibillentése az egyensúlyából a fogástechnikák, a dobások és feszítések szerves része, és nem gyakorolhatóak partner nélkül. Ugyancsak hiányzik a mozgó ellenfél célzásához szükséges bonyolult koordináció valamint az alkalmazkodási készség a változó helyzetekhez: a levegőben alkalmazott bemagolt kombinációk szinte sosem működnek ugyanúgy egy igazi testen, ami ellenáll és ellentámad.
A megfelelően gyakorolt, statikus gyakorlatok sokat segíthetnek az erőszak kezeléséhez szükséges készségek elsajátításában. Az ellenfél eltávolításával teljes erővel, sebességgel, szándékkal és vadsággal üthetünk. Más gyakorlatokkal ellentétben ezek nem hoznak létre rossz szokásokat, feltéve, ha az oktató tudja, mit tanít – de a káosz gyakorlás közbeni hiánya szintén okozhat bénulást, amikor a káosz a valóságban megjelenik.”
Forrás: Rory Miller: Konfliktus és erőszak, 5.1.: Eredendő hiba a gyakorlásban (Lunarimpex Bt., 2010, ford. Edelényi Gyula).
