A Bevezetés: Metaforák fejezet a szerző egyik legismertebb, legtöbbet idézett gondolatával indít: azzal a párhuzammal, ahogyan a valódi, kevéssé ismert erőszakból (az orrszarvúból) a harcművészeti dojók és az akciófilmek évtizedek alatt egy egészen más, mitizált verziót (az egyszarvút) alkottak.
„Furák az emberek. Tanulási és kommunikációs képességük szinte végtelen. Ugyanakkor ezt a csodás képességet legalább felerészben képzelgésre és szórakozásra fordítják, s nem a túléléshez szükséges információszerzésre. Vegyük például az orrszarvút és az egyszarvút.
Az orrszarvú egy létező vadállat, Ázsiában és Afrikában honos. Hatalmas, félelmetes, képekről vagy az állatkertből mindannyiunk számára ismerős. De mit tudunk valójában az orrszarvúról? Füvet esznek vagy inkább leveleket? Falkában élnek, rokoni csoportokban vagy egyedül barangolnak a szavannán? Az istenek a fejükre estek című filmből megtudtuk, hogy a rinók nem kedvelik a tüzet, és ha tábortüzet látnak, eltapossák. Igaz ez? Fogalmam sincs. Íme, milyen keveset tudunk, és mennyivel kevesebbet biztosan erről a ténylegesen létező és igazán veszélyes vadállatról.
Az egyszarvö az orrszarvútól származik. A távolság és a szóbeszéd a rinocérosz valóságából lassan létrehozta az egyszarvú mítoszát. Ez a folyamat annyira hatásos, hogy mindenki ismeri az egyszarvú számos vonását. Kecskeszakállas, hasított patás, és egy szarva van. Szarvával képes ledöfni egy elefántot, és elég erős, hogy átdobja a feje felett, ám egy szűz megszelídítheti és foglyul ejtheti. Ezek a „tények”, amiket mind tudunk az egyszarvúról, de igazán csak egyetlen valódi tényt érdemes tudnunk róla:
Az egyszarvú csak kitalált lény.
Mitikus állat, mégis mennyi mindent tudunk róla. A rinók valódiak, ám néhány szakértőt kivéve, alig ismerjük őket.
Az egyszarvö és az erőszak között párhuzamot vonatunk. Ahogyan az utazók meséi terjedtek szájról szájra és egyik helyről a másikra, századokon át, és alakítottás át a rinocérosz valóságát az egyszarvú meséjére, ugyanúgy alakította az elszigetelt dojók hagyománya és históriája az erőszakkal kapcsolatos tapasztalatokat a harcművészetek modern rítusaivá. Ahogy az orrszarvú szürke és ráncos bőréből megjelent az egyszarvú fényes fehér bundája, a testközeli erőszak szaga és hangjai valamint gyomorszorító félelme hasonlóan rejtélyes módon adott életet a káprázatos akciófilmeknek és a metsző pontosságú harcművészeteknek.
Ki ért igazán az erőszakhoz a mai világban?
Mars papjai. Abban a pillanatban, ahogy megszerezted a fekete övet, és kilépsz a tanítványok elé, hogy taníts, az erőszak szakértőjének tekintenek. Az nem számít, hogy egy komplett filozófiai rendszert is magadba szívtál a művészeteddel. Nem számít, hogy a művészet első ízben adta meg neked a szükséges önbizalmat, hogy egy pacifista szemével tekints a világra. Nem számít, ha tanulmányaid egy másik korra és kultúrára nyitottak ablakot. Nem számít, hogy megvilágosodásra leltél a katában vagy megtanultál összhangba kerülni a támadó erejével. Az sem érdekes, mert harcművészetet készülsz tanítani – a háború istenének, Marsnak szentelt művészetet. Nevezhetnénk MARSI művészetnek. Ha valahol az évek során elfeledkeztél volna erről, a tanítványaid nem. Fekete övet viselsz. Az erőszak szakértője vagy. Ülepeket rugdosol. Mars papjává szenteltek.
Az az egyszerű igazság, hogy e szakértők, Marsnak e papjai közül nagyon soknak semmi tapasztalata az erőszakról. Nagyon-nagyon kevesen tapasztaltak eleget ahhoz, hogy kritikusan tekintsenek arra, amit tanultak és tanítanak, és hogy elválasszák a legendát a valóságtól.”
Forrás: Rory Miller: Konfliktus és erőszak, Bevezetés: Metaforás (Lunarimpex Bt., 2010, ford. Edelényi Gyula).
