A 19. fejezetből (Tányecska): nyár nagybátyja vidéki birtokán; a tornácon megjelenik Tányecska, a ház fogadott lánya – és Oszokin lóra pattan.
Nagybátyja fogadott lánya és házvezetőnője, Tányecska jelenik meg a tornácon. Sudár, szemrevaló orosz lányka, haja vastag fonatokba rendezve, orcája rózsás, szeme hatalmas és sötét. Alig múlt húszéves. Egy vidéki városka leányiskolájába járt, előszeretettel visel szarafánt, és többnyire lábbeli nélkül császkál. Az a hír járja a cselédek között, hogy az ujja köré csavarta az öreget.
Tányecska Oszokin mögé lopódzik, s összeüti tenyerét a feje fölött. Oszokin gyorsan megfordul, majd elkapja a lány karját.
– Ó, Tányecska, úgy rám ijesztett!
– Engedjen el, maga disznó! Mindjárt eltöri a karom!
– Nem eresztem el!
Oszokin közelebb húzza magához Tányecskát. Arcuk majdnem összeér. A fiú mélyen a lány szemébe néz, látja finoman nyitott ajkait és apró fehér fogait. Oszokin érzi, ahogy bársonyos keblei, vállai, s végül a lány egész teste hozzásimul. Tányecska hirtelen felhagy az ellenkezéssel, teste ellágyul. Behunyja huncutul mosolygó szemeit, és forró, telt, epertől illatozó ajkai Oszokin ajkára tapadnak. Ezernyi szikra fut át a fiú testén. Örömteli csodálkozás és rendkívüli melegség árasztja el a lelkét. Még szorosabban magához ölelné, csókolná, megkérdezné, miért s hogyan lett ilyen. Ám Tányecska rögvest ki is szabadítja magát a karjaiból, immár a tornác másik végén álldogál.
– Nézze! Ott hozzák Keselykét! – mondja a lány, mintha mi sem történt volna. Mégis valami új fedezhető fel a tekintetében, ahogy Oszokinra mosolyog.
Az istállófiú egy felnyergelt pej kancát vezet fel a tornácra. Derék jószág, nyaka kissé tömzsi, szeme különösen kifejező és pajkos. Felettébb takarosan fest, hátán a magas kozák nyereggel és a kaukázusi ezüst kengyellel.
Oszokin már nem akar elmenni. Tányecska még mindig a tornácon áll, a korlátnak támaszkodva. Oszokin úgy érzi, ha még egyszer köré fonná karjait, s ha még egyszer magához húzná, a lány teste újra odaadóan ellágyulna az ölelésben. Ez az őrjítő érzés mágnesként vonzza a lányhoz.
Tányecska ártatlanságot színlelve így szól:
– Messzire megy, Ivan Petrovics?
– Orehovóba újságokért, Tatjána Nyikanorovna – feleli Oszokin ugyanolyan hangnemben, mély meghajlással.
Tányecska felemeli a kezét, mintha ütéssel fenyegetné Oszokint, majd megfordul, és beszalad a tornácról a házba.
– Igyekezzen vissza vacsorára! – kiáltja. – Szedtem egy csomó epret.
Oszokin lerohan a lépcsőn, ellenőrzi a hevedert, aztán végigsimítja a kanca fejét fehér pofájától a meleg, puha orráig. Keselyke táncikál egy kicsit, majd hozzádörgöli a fejét a fiú vállához. Oszokin ezután kézbe veszi a gyeplőt, megmarkolja a nyeregkápát, beleteszi a lábát a kengyelbe, majd könnyedén nyeregbe pattan.
Tányecska odakiált neki az emeleti ablakból:
– Ég önnel! Ne felejtsen el írni!
Az istállófiú szája széles vigyorra húzódik. Oszokin keményen megfordítja a lovát, majd hirtelen élénk ügetésbe kezd, lábát jól hátravetve halad végig a fasoron, szinte kiemelkedve a nyeregből.
A ló erős, rugalmas mozgása, a hársfavirágillatot árasztó langyos szellő és az összes porcikáját átjáró Tányecska elsöpri Oszokin minden gondolatát.
A fák szélsebesen suhannak el mellettük, oly kellemes a puha földhöz verődő paták dobogásának hangja! Keselyke kinyújtja a nyakát, a gyeplő megfeszül, egyre szaporábban vágtat a kanca, már-már repül. Oszokin erősebben tapos a kengyelbe, s különös boldogsággal a szívében tartja az ütemet a ló mozdulataival.
– Kedvesem! – suttogja, miközben megpaskolja Keselyke nyakát, de már nem is tudja, kinek szól a megnevezés: Tányecskának vagy a lónak. Tányecska ajkai újra közel kerülnek az ajkaihoz, s a fehér blúz alatt domborodó dús keblek melegen, gyengéden és bizalmasan simulnak hozzá. Oly szédítő ez a gondolat, hogy erősebben kell szorítania a gyeplőt.
„Drága Tányecska! – sóhajtja. – Mily gyönyörűséges ez az egész! De akkor ez azt jelenti, hogy ő is úgy érzett, ahogy én. Valóban igaz lehet? Igen, igen, minden bizonnyal! Azért lett hirtelen olyan…”
Forrás: P. D. Ouspensky: Ivan Oszokin különös élete, 19. fejezet (Tányecska).
