Az Út a mindennapokban egy pesti bérház egy évét követi, ősztől őszig. A lakók hétköznapi gondjai mellé minden fejezetben három-négy klasszikus zen, taoista és harcművész-történet kerül, Csuang-cétól a Kapu nélküli átjárón át Rjókan és Basó verseiig – magyarázat nélkül, hogy a kapcsolatot az olvasó maga találja meg.
A kötet egy rövid példázattal indul: egy ember megsajnálja a bábjából kiszabadulni igyekvő lepkét, és ollóval segít neki – a lepke pedig soha nem repül el. Ez a kép a könyv titkos használati utasítása is. A történetek nem mondják ki a tanulságot; a szerző a források szerint több helyen szándékosan el is hagyta a régi gyűjtemények tanító zárómondatait. Utána következik a nyitótörténet, a hajtincsé, amelyet a mester levág, és a szélbe szór.
A huszonhárom fejezet mindegyike ugyanúgy épül fel. Egy mai jelenettel kezdődik, jelen időben, egy málló vakolatú pesti bérház udvarán: a nyugdíjas hídtervező Józsi az első kerámiaóráján, Réka az éves értékelése után, Lili két állásajánlat és egy Instagram-szavazás között, Edit, az éjszakás nővér, Tamás, akit tizenkét év után elbocsátanak. Közöttük dolgozik csendben Feri bácsi, a házmester, aki nem tanít, legfeljebb egy szót mond, vagy fen tovább egy metszőollót. Az udvar közepén áll a bálványfa, amelyet minden lakógyűlésen ki akarnak vágni – éppen olyan fa, mint Csuang-ce híres haszontalan fája. Minden fejezetben ott van valahol egy szürke kóbor macska is. A fejezetek egy évet ölelnek fel ősztől őszig – lomtalanítás, havazás, tavaszi rügyek, nyári zápor –, a háttérben pedig végig ott a kérdés: kivágják-e a bálványfát?
A jelenetet három-öt régi történet követi, múlt időben: Ting szakács és a tizenkilenc éves kés, a határvidéki öreg lova, a harci kakas, a teamester és a rónin, Bódhidharma a fal előtt, a fa Buddha, amelyből tüzet raknak. A fejezet végén visszatérünk az udvarra, egyetlen zárókép erejéig. A merítés széles: Csuang-ce és Lie-ce taoista példázatai mellett ott vannak a kínai csan és a japán zen mesterei, a Buddha beszédei, Takuan levele a kardforgatóhoz, Cukahara Bokuden fiainak próbája és Mijamoto Muszasi egyetlen mondata. A kötetet epilógus, záró gondolatok és egy részletes forrásjegyzék zárja, amely mind a 78 történetet visszavezeti a forrásáig, és jelzi, hol hű újramondás, hol saját fordítás a szöveg.
A szezámmalom macskája álnév, és a szerző nem lép elő a történetek mögül. A könyv végén, a Záró gondolatokban ennyit mond magáról: „A mesterem mesterének vállán ülök, de kicsit sem látok messzebbre. Talán nem is kell… Vajon miben hasonlít egy középkori zenkolostor egy málló vakolatú pesti bérházra? Meglepően sokban.” Az ehhez tartozó képen egy csuklyás szerzetes vállán ül a szürke macska, és a mancsát nyalja. Bővebben a szerzői oldalán olvashatsz róla.
Mert ritkán találkozik ilyen természetesen Csuang-ce és egy pesti gang. A könyv nem magyaráz, nem tanít, és nem ígér megvilágosodást: egymás mellé teszi a régi mestereket és a mai embereket, és hagyja, hogy az olvasó maga vegye észre, mennyire hasonlítanak. A mondatok rövidek és pontosak, a humor csendes, a vignetták sok üres térrel dolgozó tusrajzok – mindegyiken elbújik valahol a szürke macska. Aki egyszer végigolvassa, a saját udvarára is másként néz.
A könyv e-könyvként megvásárolható a DiBookon (DiBook).
A szezámmalom macskája: Az Út a mindennapokban. Zen, taoista és harcművész-történetek. © Lunarimpex Kiadó, 2026. Minden jog fenntartva. Kiadja a Lunarimpex Kiadó. Elektronikus kiadás, 2026. ISBN 978-615-6042-09-5 (epub).
